"Annak kapcsán, hogy az új választásokkal kapcsolatos jogszabályokat elfogadta a kétharmados hatalmi gépezet, nekünk is újra kell írni a politikai forgatókönyvünket."
"Annak kapcsán, hogy az új választásokkal kapcsolatos jogszabályokat elfogadta a kétharmados hatalmi gépezet, nekünk is újra kell írni a politikai forgatókönyvünket."
A miniszterelnök nosztalgiázott egyetemi éveiről, beszélt az elmúlt év kormányzásának nehézségeiről és sikereiről, illetve arról, hogy mi várható a jövőben.
Majtényi Lászlóval, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökével beszélgettünk, többek között tüntetésekről, az ellenzékről, a közintézmények megszállásáról, és a Médiatanácsról.
Juhász Péterrel, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) mozgalom alapítójával beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről.
Schiffer Andrással, a Lehet Más a Politika (LMP) képviselőjével beszélgettünk, többek között pártjáról, az ügynöktörvényről, gazdaságpolitikáról és az antiszemitizmusról. Utolsó kérdésünkkel azért sikerült kicsit felbosszantanunk őt.
Szigetvári Viktorral, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány kuratóriumának tagjával beszélgettünk, többek között 2014-ről, az MSZP-ről, Gyurcsány Ferencről és Bajnai Gordonról.
A volt Házelnök a 2010-es választások után lépett ki az MSZP-ből, azóta kevesebbet hallani róla. Új pártot alapított, függetlenként politizál az Országgyűlésben és készül 2014-re.
Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő bejelentette indulását pártja elnöki tisztségére. Programjáról és terveiről beszélgettünk.
Karácsony előtt egy nappal az LMP-frakció reggeltől kezdődő egész napos tiltakozási akciót indított, amelyen ellenzéki politikusokon kívül civil szimpatizánsok is megjelentek. A tüntetésről Kopiás Attila Steve, civil aktivistát, a Börtön Helyett Lakhatás Hálózat egyik képviselőjét kérdeztük.
Nem tartozik az első számú egyetemi trendek közé Gyurcsány Ferenc mellett kardoskodni, ahogy az sem, amikor egy diák a tandíj pártján áll. A köztudatba épp csak néhány hónapja berobbanó Polgár Dórára mind két állítás igaz.